loading
Menü

Rólunk

Idén 120 válogatott magyar manufaktúra, startup vállalkozás, számos termelő és gazda fog bemutatkozni csúcs minőségű termékeikkel az Öböl-menti országokból érkező üzletembereknek, diplomáciai képviselőknek és természetesen a magyar érdeklődőknek, vásárlóknak.

A belépés ingyenes az egész nap folyamán.

Az Expót és Vásárt színvonalas kulturális programokkal színesítjük, lovas huszárok, hagyományőrző előadások és természetesen, a tavalyi évhez hasonlóan szakmai előadásokkal is készülünk a kedves érdeklődőknek.

 

A Hungulf ötletgazdája és fővédnöke Toroczkai László, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának alelnöke – a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.

A hagyományteremtő szándékkal életre hívott Hungulf elsődleges célja, hogy összekösse a magyar kis- és középvállalkozókat az Öböl-menti térség piacaival, mely célkitűzés messzemenően teljesült.

A 2024-ben először megrendezett méz-konferenciával is egybekötött Hungulf Expón számos hazánkba delegált nagykövet, hazai és külföldi üzletember vett részt, akik a mintegy 90 magyar kiállítón keresztül megismerhették a magyar kisvállalkozások által képviselt magas minőségű hazai termékeket valamint a bennük rejlő kereskedelmi lehetőségeket.

Toroczkai László